Igen, amíg dolgozik az ember lánya, kialakult program van mindenre, és amire nagyon muszáj esetleg figyelünk, többi megy a maga útján. Gondolok arra, hogy ha érezzük is is hogy itt fáj, ott fáj, legyintünk majd elmúlik.
Cigizünk, mert kikapcsol,

megnyugtat, közben gondolkodunk, szünetet tartunk a munkában. Igen én így voltam ezekkel, de eljött az idő a változtatásra.
Sajnos az ugráló vérnyomásom sem volt jó érzés, de azért nem ez győzött meg egyedül. Egyszerűen eldöntöttem hogy semmi értelme cigizni! Igen, persze, könnyű eldönteni ezt, de hogyan szokjunk le róla? Életem során kétszer leszoktam amikor babát terveztünk, az nagy inspiráció volt! De már a szülésre összerakott táskában ott lapult a kedven cigim "EVE", vittem magammal. Akkoriban még nem volt ilyen szigorú elkülönítés, már a kórház lépcsőházában lehetett cigizni. Aztán még egyszer fél évig kibírtam, az egy szilveszteri fogadalom volt. Nem húztam ki egy évig!
Ezeket azért írom le, mert jelezni szeretném, hogy komolyan cigiztem, és szerettem cigarettázni. De most hogy eldöntöttem abba kellene hagyni, kerestem a megoldást. Nem akartam külső segítséget, gondolkodtam és a következőt találtam ki. Kiszámoltam hogy egy évben mennyit füstölök el a levegőbe, mennyi ft-t. Nem a havi összeget, hanem szándékosan az évi összeget vettem, és felírtam egy papírra. Ezt mindig betettem a cigim dobozába, hogy lássam! (Az hogy egészségtelen nem írtam rá hiszen nagyon jól tudjuk!) Minden rágyújtásnál ránéztem az összegre, és képzeljétek kb. két hét után azt vettem észre, hogy nem esik jól a cigi, fél cigiket dobáltam el! És aztán jött egy nap amikor nem volt módom cigizni, és nem is kívántam. Utána pedig másnap már nem kellett. Kávénál, evés után még eszembe jutott, de nem volt nehéz, mindig kerestem elfoglaltságot.

Beszélgettünk erről Tinával, és mivel tudjuk hogy a cigi (többek közt) pótcselekvés, valószinű a kreatív dolgok nagyobb teret kaptak az időbeosztásomban, és így megszűnt a pótcselekvés szükségessége. Az hogy nálam az anyagiakkal tudtam saját magamra hatást gyakorolni azért volt, mert a nyugdíjba menéssel ez került előtérbe. Lehet hogy másnál mással kell próbálkozni, de azért az a 2-300000 ft akárkinek sokkoló, ha a füstre költi! Ez volt a cigivel.
Másik dolog a
mit kevesen használnak ki, az hogy mindenkinek jár évi 2x15 nap fürdőjegy, és masszírozás, egyéb kezelések. Én az első 15 napot kiírattam a reumatológus főorvossal és minden héten kétszer járok a Széchenyi fürdőbe. Nincs ingyen persze mint a" régi szép időkben" kb. a cigi árát költöm egy hónapban, de hát ez nincs mindig, így a 15 alkalom két hónap és kész. A következó félévben lehet megint kérni! Gyönyörű a fürdő, kellemes a víz, nagyon sokféle van, szuper jó a masszírozás (20 perc) és van szauna, aromaterápia, fényszauna, és még sok minden! Feltöltődésre kiváló!!


Egyenlőre idáig jutottam, még a torna és kerékpározás hátra van, de járok festeni, és a scrapbook sem maradt el. Most egy kicsit félre tettem mert kell feltöltődés, inspiráció, de folytatom már jövő szombaton a kedvenc helyemen!!!
