Anyák napja

Tegnap ezeket kaptam a férjemtől, gyerekeimtől,  gyönyörűek!  Köszönöm szépen!

József Attila: Nem tud úgy szeretni

Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kímélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek

Nyugdíjban

Küldtek e-mailban egy verset nekünk, és annyira jót nevettünk rajta, hogy gondoltam megosztom Veletek! Igazából megérteni csak az fogja aki már maga is nyugdíjas, de a többiek ha belegondolnak hányszor mondták már ezt nagyszülőnek, szülőnek:"Te úgyis ráérsz nyugdíjas vagy! "

És a vers:

> Nyugdíjas imája.
>
> Hosszú szolgálatnak nyugalom a vége,
> amikor elértem, felnéztem az égre
> hála az Istennek most már megpihenek,
> nem parancsol senki, magam ura leszek.
> Nem lesz többé nekem zsarnokom az óra,
> nem pislogok félve a nagymutatóra,
> nem kell olvasgatnom mikor üt és hányat
> nem kell odahagynom a jó meleg ágyat.
> Csak akkor kelek fel, amikor jólesik,
> az egész háznépem kívánságom lesik,
> etetnek, itatnak s vakarják a hátam
> ezt a boldog időt, jaj de régen vártam.
>
>
> Rám virradt az első nyugalomnak napja,
> feleségem így szólt, hallja e kend apja:
> itt rám villantotta gyanúsan a szemét,
> hát most már igénylem fele segítségét.
> Elvégre nekem ezt esküvel fogadta,
> de hát, amíg szolgált, nem volt foganatja,
> már egy kis pihenés, énrám is rám fér
> meglátja nem sok ez, s azután ráér.
>
> Ezelőtt feleség, háziállat s gyermek
> én nálam mindnyájan hamarabb felkeltek,
> most már négy órakor a házba nem férek
> azon a jogcímen, hogy most már ráérek.
> Feleségem eddig sohasem volt bajban
> még a jövés-menés sem fogott ki rajta,
> amióta végleg eljöttem nyugdíjba
> minden nap más bajok mutatkoznak rajta.
>
> Emiatt kell nekem legkorábban kelni,
> emiatt kell nekem a piacra menni
> emiatt vár rám ezer féle dolog
> sokszor a szemem, már alig-alig forog.
> Amikor szolgáltam, megkímélt mindenki
> még a gyermeknek sem volt szabad mukkanni,
> most már mindenkinek szabaddá lett a tér
> itt is az a jogcím, az öreg már ráér.
> Éjjel, ha a cica elnyiffantja magát
> így szól feleségem, ihol van a kabát>
bocsásd ki öregem, várd is meg, Te nem félsz
> majd lepihensz azután, Te legjobban ráérsz.
>
> Hogyha üzletekbe vagy piacra megyek
> utolsó vásárló biztosan én leszek,
> elfáradok bele, olyan sokszor kérek,
> de hát leintenek, várjak, én ráérek.
> Ha meg elülhetnék, jönnek az unokák,
> szilaj borzas fiuk, maszatos kislánykák
> mind az én nyakamba ömlenek szegények
> cibálnak s tűrnöm kell mivel, hogy ráérek.
>
> Én édes Istenem! Hátha már ráérek,
> én üljek azért is, akit elítéltek?
> Hol volt ez a sok baj idáig megbújva?
> Pont csak arra vártak, hogy menjek nyugdíjba.
> Mindennek meg van a maga nehézsége,
> na ha majd meghalok, megpihenek végre.
> Csakhogy álmot láttam, ami megmutatja
> mi vár odaát, a szegény nyugdíjasra.
>
> A menny kapuja előtt, ott áll egy nagy sereg
> fele bosszankodik, fele meg kesereg.
> Kérdem, miért áll kívül ennyi szellem utas?
> Rá mondja egy bakter, ez itt mind nyugdíjas.
> Van itt kérem olyan, aki kétszáz éve
> kóborog idekint s vár a bemenésre,
> mert ha az ajtóig némelyik el is ér
> Péter így mordul rá: kend nyugdíjas, ráér,
> No, ha valamikor még újra születek,
> tudni fogom már, hogy mitévő legyek.
> Leszek taligás, vagy örök vándor utas
> Akármi, csak éppen ne legyek nyugdíjas

Reményik Sándor: Ne ítélj!

Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.

1939

"Hóvirágzás"

Hóvirágzás Kicsi szívem dallamára Rügyet bont a hóvirág, Pici fejével kitekint: Óh, de szép ma a világ. Nyújtóztatja zöld levelét, Érzi, itt a kikelet, Gondolkodik, mit is tegyen, Kinek hozzon örömet. Szívzenémre táncba lendül, Ropva hívja társait, Kis csokorba perdül-fordul, Összebújnak szirmaik. Lelkesedve vigadoznak, Cseng-bong a szívmuzsika, Giling-galang, Neked adom: Boldogságom záloga.
	Bíbor Kata (2009. január 28.)

Várom a tavaszt!

A. A. Milne

Kicsi sárga nárcisz

Sárga kerti kalapja,
Zöld ruhája volt,
Bókolt a déli szélnek,
Fel és alá hajolt.
Nekifordult a Napnak,
Társának súg, beszél,
Sárga fejét himbálva:
,,Meghal a tél:"

(Honti Irma ford.)

Itt a tél....

Fekete István: Téli berek

A szél elállt vagy megfagyott, de mégsem volt teljes a csend, mert mintha lágy selymek úsztak volna a havon. Halk suhogást érzett inkább az ember, mint hallott, amint a hideg húzta össze a világot. Ezt a dermedt suhogást egy-egy puha surranás törte meg, ha valamelyik ágról vagy nádbugáról leesett egy-egy darab hó; egy-egy pattanás a Zala jegén, ha a vastagodó jég elszakadt a parttól, mert a víz felé húzódott, amiből élni lehetett.