Előrebocsájtom nincs semmilyen ezoterikus, vagy bármi ehhez kapcsolódó képzettségem, csak a saját tapasztalataimról és gondolataimról írok, és majd idézek olyan cikkből, amit találtam és kapcsolódik ehhez.
Visszatérve azért választottam ketté a dolgokat, mert biztosan így van, én kipróbáltam!Majd írok róla részletesebben, de előbb én is utána olvasok. Tudom most sokan legyintenek, mosolyognak és inkább nem írom le mit gondolnak. Igen lehet hogy érzékenyebb vagyok, másoknál, hiszen Halak jegyben születtem. De állítom hogy a gondolatoknak, és az akaratnak hatalmas erejük van, és érdemes utána olvasni egy kicsit, hiszen már nagyon közel van az az idő amire a maják naptára szerint hatalmas változások történnek! Nem, nem lesz világvége, meg ilyesmi, de akkor inkább idézem Szabó Judit írót mit gondol ezekről a dolgokról?

Húsz éve olyan jelentős energetikai változások zajlanak a Földön, melyek hatása sokaknak már most érzékelhető. Az előrejelzések szerint azonban a változások még nem értek véget.
Az átalakulás célja, hogy a sűrű és kaotikus anyagi létből, ahol jelenleg vagyunk, felemelkedjünk a félanyagi létbe, ahol a legnehezebb energiák – úgymint gyűlölet, bosszúszomj, mártíromság, irigység, félelem stb. – nincsenek jelen, vagy legalábbis kezelhetők.
A folyamat a maja naptár szerint 2012-ben éri el a tetőpontját. Hogy pontosan mi történik majd, nem tudjuk, mindenesetre nem valószínű, hogy 2012. január 1-én hirtelen a hetedik mennyországban találjuk magunkat. Ráadásul a felemelkedés – azaz a tudat tágulása és a lélek megtisztítása a nehéz, „lehúzó” energiáktól – nem következik be automatikusan. Bár a fenti változások katalizátorként működnek, tennünk is kell a fejlődésért.
Szabó Judit ezoterikus író, a változásokkal foglalkozó médiumi üzenetek kutatója segített eligazodni a számos kérdést felvető témában.
– Hogyan éljük meg a Földön zajló energetikai változásokat a mindennapokban?
– Úgy érezzük, mintha gyorsulna az idő. Valójában nem az idő gyorsul, hanem a Földet érő energiák rezgése emelkedik folyamatosan, aminek hatására egyre csökken az anyag sűrűsége. Ennek a fizikai jele az, hogy gyorsabban mozgunk, illetve érünk el egy másik embert vagy pontot. A szellemi jele pedig az, hogy egyre többször és egyre hamarabb megvalósulnak a gondolataink. Ezért is fontos, hogy figyeljünk rájuk, és tudatosan megfogalmazzuk őket.
– Hogyan befolyásolják ezek a változások a közgondolkodást?
– A közgondolkodásban mindinkább megjelennek a nem materialista nézetek. Virágzik az ezotéria, holott húsz éve még beszélni is alig lehetett róla. Egyre többen választanak valamilyen alternatív gyógymódot a hagyományos orvoslás helyett. Nő a bioboltok száma, sőt már a nagy-áruházakban is kaphatók biotermékek.
– Milyen belső átalakulást idéznek elő a minket érő magasabb rezgésű energiák?
– Fejlődik a finom érzékelésünk, egyre jobban működik az intuíciónk. Tapasztalhatjuk magunkon a belső hallás kialakulásának jeleit is: úgy érezzük, mintha belülről csiklandoznák a fülünket, vagy hallani véljük a nevünket, holott senki nem szólt hozzánk. Több együttérzést tanúsítunk az állatok iránt, sokan kommunikálunk is velük, ami korábban legalábbis nem volt szokás.
– Ezzel szemben a hétköznapi élet során – az utcán, a tömegközlekedési eszközökön stb. – talán soha nem tapasztaltunk olyan mértékű feszültséget, mint manapság…
– Érezhetően nő a feszültség az emberekben. Ez azért van így, mert a bennünk rejlő „lehúzó” energiák fokozatosan a felszínre kerülnek. Valami új van kialakulóban, amit egyfajta átrendeződésnek kell megelőznie. A nehéz élmények belső feldolgozása mindenkit igénybe vesz, testi, lelki és szellemi szinten egyaránt. Emiatt nemcsak feszültebbek, hanem fáradékonyabbak is vagyunk, és többet alszunk. Vannak, akik nem kívánnak élni az emelkedő energiaszint által nyújtott szellemi fejlődés lehetőségével. Emiatt ők egyre durvábbak lesznek, egyre több negatív tulajdonságuk nyilvánul meg.
– Először is tudatosítsuk magunkban a félelmet, mert csak ezután tehetünk bármit is. Gyógyszerszedés helyett keressünk valamilyen természetes gyógymódot – ezek gazdag tárháza áll rendelkezésünkre. Otthonunkban teremtsünk csendet, próbáljuk meg kiiktatni a televízió háttérzaját. A relaxálás sokat segíthet abban, hogy a félelem „kimenjen” belőlünk. Már az is jót tesz, ha fél órára beülünk egy kád vízbe, és végiggondoljuk a napunkat. Hétvégéken lehetőség szerint pihenjük, a mosatlan egész biztosan megvár. Ha szeretnénk komolyabban dolgozni magunkon, vezessünk álomnaplót, és segítségével próbáljuk meg értelmezni az álmainkat.
Ami a megnyílást illeti: a szeretet ott van mindannyiunkban, de ez önmagában kevés. A hozzá vezető utat telehordtuk mindenféle „törmelékkel”, vagyis nehéz élményekkel. Ezeket most szépen, fokozatosan el kell takarítanunk, azaz valamilyen gyógyítóeljárás segítségével fel kell oldanunk őket. Minden ilyen alkalom után jobban és jobban tudunk szeretni – s a szív lassan magától megnyílik. A körülmények valóban nem a legkedvezőbbek, de a jelenleg uralkodó intellektuális beállítottság az utolsó napjait éri, és egyre többször nyilvánulnak meg a nőies jin energiák.
– Számos vélemény kering arról, hogy mit hoz majd a 2012-es év. A jövendölések sorában az általános szellemi felemelkedés éppúgy megtalálható, mint a világméretű katasztrófa – továbbá szinte minden más is a kettő között.
– Nehéz lenne megjósolni, hogy pontosan mi történik majd 2012-ben, és jobb is így. Ha ugyanis tudnánk, nem lenne motivációnk a fejlődésre. Éberségünk kihunyna, ami szellemi szempontból a legnagyobb veszteségek közé tartozik.
– Nyilván lesznek, akik megragadják a lehetőséget a továbblépésre, mások számára ez közömbös. Hogyan fog tudni együtt élni a két csoport 2012 után?
– Azok fognak tudni együtt élni, akik életmód és szemlélet tekintetében hasonlítanak egymáshoz, és akiknek hasonló a rezgésük. Példának okáért már most nehezen férnek össze azok, akik tudatosan tesznek az egészségükért, és azok, akik saját felelőtlen életvitelük miatt betegednek meg. Egyre többen keresik a helyüket, illetve a magukhoz hasonló embereket: gyakrabban költözködnek, és ismeretségi körük is folyamatosan változik.
– Ha elfogadjuk a reinkarnáció tanát, további leszületésekre számíthatunk. Mennyiben térnek majd el ezek az eddigiektől?
– A 2012 utáni inkarnációk várhatóan könnyebbek lesznek. A félanyagi létben már nem az intellektus játssza a főszerepet, minden egyszerűbbé, tisztábbá válik. Az anyagot könnyebben alakíthatjuk gondolataink révén, így a „kint” és a „bent” is nagyobb hatással lesz majd egymásra. Gondolataink, érzéseink testünkben, testünkön is megnyilvánulnak majd – ez különben valamilyen szinten már ma is így van.
Érdekes téma és szívesen veszem ha hozzászóltok, vagy találtok irodalmat és azt megosztjátok velem!
Jó elmélkedést, köszönöm hogy itt jártál!
4 megjegyzés:
Nekem ez az egyik kedvenc témám mostanában. :-) Úgy gondolom, hogy aki figyel, és elég éber az tapasztalhatja magán és a környezetén is a változásokat. A paradigmaváltás elkerülhetetlenül itt van...
A bloghoz pedig gratulálok, nagyon tetszik!
Ez a téma engem is sokat folglalkoztat mostanában. Nem feltétlenül így, ebben a formában, de sok apró jel, a változások, a vírusok, a nagy-nagy viharok, az árvizek, a tájfunok, a cunamik, az időjárás hirtelen változása valamire utal. Ezt észre kell vennünk és igen is tennünk kell valamit. Hinni mindig kell, de mindegy ki miben, csak valamiben erősen és ez erőt ad a nehéz napokban. A hit engem sok mindenen átsegített (váláson, betegségben, családtag betegségében) és le tudtam győzni az elkeseredést. Ma már ez könnyebben megy, de kezdteben nem. Én tudom, hogy lennie kell valaminek, ami most még megfogalmazhatatlan, de egy napon világossá válik és rájövünk: ez volt az, amit nem tudtam megfogalmazni és kimondani. Szóval izgalmas a téma és kiváncsian várom a továbbiakat.
Valahogy mostanában egyre több olyan emberrel találkozom, ismerkedem meg, akit érdekel a téma. És ez sem véletlen. Egyik barátom nagyon mélyen benne van ezekben a dolgokban. Sok mindent tanultam Tőle is. Az elején nem hittem el sok mindent, de ahogy kicsit jobban odafigyelem magamra és a környezetemre egyre több dolgok tapasztalok meg és élek meg. Nagyszerű dolog ez. 2012-vel kapcsolatban pedig szerintem ez a H1N1-es vírus már az egyik első jele (lehet). Tetszik ez a blogod is, köszönöm, hogy megmutattad. Visszatérő vendég leszek itt is :)
Köszönöm amiket írtatok, a változásokkal kell foglalkozni! Sajnos nagy a valószinűsége annak amit LaceE ír a vírusról!Ez a rossz oldala, de ha figyelünk akkor megtaláljuk az útmutatást mit kell tennünk hogy velünk jó történjen!!!
Megjegyzés küldése