Nyugdíjban

Küldtek e-mailban egy verset nekünk, és annyira jót nevettünk rajta, hogy gondoltam megosztom Veletek! Igazából megérteni csak az fogja aki már maga is nyugdíjas, de a többiek ha belegondolnak hányszor mondták már ezt nagyszülőnek, szülőnek:"Te úgyis ráérsz nyugdíjas vagy! "

És a vers:

> Nyugdíjas imája.
>
> Hosszú szolgálatnak nyugalom a vége,
> amikor elértem, felnéztem az égre
> hála az Istennek most már megpihenek,
> nem parancsol senki, magam ura leszek.
> Nem lesz többé nekem zsarnokom az óra,
> nem pislogok félve a nagymutatóra,
> nem kell olvasgatnom mikor üt és hányat
> nem kell odahagynom a jó meleg ágyat.
> Csak akkor kelek fel, amikor jólesik,
> az egész háznépem kívánságom lesik,
> etetnek, itatnak s vakarják a hátam
> ezt a boldog időt, jaj de régen vártam.
>
>
> Rám virradt az első nyugalomnak napja,
> feleségem így szólt, hallja e kend apja:
> itt rám villantotta gyanúsan a szemét,
> hát most már igénylem fele segítségét.
> Elvégre nekem ezt esküvel fogadta,
> de hát, amíg szolgált, nem volt foganatja,
> már egy kis pihenés, énrám is rám fér
> meglátja nem sok ez, s azután ráér.
>
> Ezelőtt feleség, háziállat s gyermek
> én nálam mindnyájan hamarabb felkeltek,
> most már négy órakor a házba nem férek
> azon a jogcímen, hogy most már ráérek.
> Feleségem eddig sohasem volt bajban
> még a jövés-menés sem fogott ki rajta,
> amióta végleg eljöttem nyugdíjba
> minden nap más bajok mutatkoznak rajta.
>
> Emiatt kell nekem legkorábban kelni,
> emiatt kell nekem a piacra menni
> emiatt vár rám ezer féle dolog
> sokszor a szemem, már alig-alig forog.
> Amikor szolgáltam, megkímélt mindenki
> még a gyermeknek sem volt szabad mukkanni,
> most már mindenkinek szabaddá lett a tér
> itt is az a jogcím, az öreg már ráér.
> Éjjel, ha a cica elnyiffantja magát
> így szól feleségem, ihol van a kabát>
bocsásd ki öregem, várd is meg, Te nem félsz
> majd lepihensz azután, Te legjobban ráérsz.
>
> Hogyha üzletekbe vagy piacra megyek
> utolsó vásárló biztosan én leszek,
> elfáradok bele, olyan sokszor kérek,
> de hát leintenek, várjak, én ráérek.
> Ha meg elülhetnék, jönnek az unokák,
> szilaj borzas fiuk, maszatos kislánykák
> mind az én nyakamba ömlenek szegények
> cibálnak s tűrnöm kell mivel, hogy ráérek.
>
> Én édes Istenem! Hátha már ráérek,
> én üljek azért is, akit elítéltek?
> Hol volt ez a sok baj idáig megbújva?
> Pont csak arra vártak, hogy menjek nyugdíjba.
> Mindennek meg van a maga nehézsége,
> na ha majd meghalok, megpihenek végre.
> Csakhogy álmot láttam, ami megmutatja
> mi vár odaát, a szegény nyugdíjasra.
>
> A menny kapuja előtt, ott áll egy nagy sereg
> fele bosszankodik, fele meg kesereg.
> Kérdem, miért áll kívül ennyi szellem utas?
> Rá mondja egy bakter, ez itt mind nyugdíjas.
> Van itt kérem olyan, aki kétszáz éve
> kóborog idekint s vár a bemenésre,
> mert ha az ajtóig némelyik el is ér
> Péter így mordul rá: kend nyugdíjas, ráér,
> No, ha valamikor még újra születek,
> tudni fogom már, hogy mitévő legyek.
> Leszek taligás, vagy örök vándor utas
> Akármi, csak éppen ne legyek nyugdíjas