20120721

Mozgalmas július - Normandia 1. rész

Egy hónapja jelentkeztem utoljára. Azóta nagyon sok minden történt, megpróbálok sorba menni. A rajzkörnek vége lett, elkezdődött a nyári szünet. És kb. amikor az utolsó bejegyzésemet írtam, jött egy telefon Erzsikétől a leendő nászasszonyomtól. Arról mesélt, hogy a csipkeverő társaival mennek Franciaországba a csipke kongresszusra, Caenba. Mondta hogy még van hely a kisbuszon és merre mennek, stb. Én kicsit irigykedve hallgattam, aztán letettük a telefont.Mesélem a férjemnek, és Ő rögtön azt kérdezte, "Te nem mész??" Valahogy nem gondoltam, hiszen egy zárt társaság, gyönyörű képpel pályáztak(később majd arról is) mit keresnék én köztük? Aztán gondoltam egyet és visszahívtam Erzsikét. Gondoltam megkérdezem. Kiderült, azért hívott hogy elcsaljon, és nagyon örült. Nem volt semmi akadálya annak, hogy velük utazzak. Szinte felfogni sem tudtam, hiszen nem volt tervezve, főleg nem így. De a férjem nagyon rendes volt, mondta, hogy anyukámról gondoskodik, készüljek, menjek nyugodtan!
Nagyon boldogan kezdtem megnézni, miről is van szó, hová megyünk, mit nézünk meg? A program a következő volt, röviden:
Caen 2012 július 3-10.
07.03.
- Indulás:..hajnal 4...órakor Útközben megállás Wattensben ahol megnézzük a
SWAROVSKI kristálymúzeumot   Szállás: Stuttgart térségében.
07.04
- IndulásCAEN irányába, útközben megállás a REIMS-i dómnál, utána érintjük Párizst.
07.05
- Délelőtt városnézés CAEN-ben,  du. kipakolás a csipke kiállító standon.
07.06
A kiállítások megtekintése, (több helyszínen) egész napos program
07.07
- Kirándulás Franciaország legszebb félszigetén egy hegy tetejére
épített katedrálisához Mont Saint Michel-
07.08
- Megnézzük Bayeux-ban a híres 70m-es faliszőnyeget, utána
ARROMANCHES-ben a partraszállás múzeumát, és a nyílt óceánt!
07.09
- Reggel 4-kor visszaindulás, első megálló Metz, szállás este Elsendorf városkában.
07.10
 - Hazafelé menet megnézzük Hallsadt csodás városkáját egy tengerszem
mellett. ( Innsbruck közelében van) Megérkezés késő este.




Első nap, nagyon korán indultunk, 3 órakor Gabikám elvitt Százhalombattára ahová hamarosan megérkezett a 16 személyes, légkondis, Mercédesz buszunk két sofőrrel, és egy méretes utánfutóval a csomagoknak! Elindultunk, előttünk 1870 km.
Az utastársak nagyon kedvesen fogadtak, mindenki ismert mindenkit, csak én voltam az új. Mikor megtudták, hogy nem "csipkés" vagyok, rögtön tanítani akart mindenki. Mondtam hogy erre visszatérünk, de ahogyan a scrapbook kedvelők nagy része megszállott(velem együtt), úgy a csipkések sem mások.
Ahogy világos lett mindenféle verőkének nevezett botocskákra kezdtek fonalat tekerni. De annak is szabályai vannak, nem lehet akárhogy!  Előkerült egy csipkerajz aminek még Caenig el kell készülni.
Na én itt vonultam vissza, és csendesen a sarokba húzódva figyeltem a készülődést, majd az alkotást.

A határ átlépése után, egyre szebb lett a táj, és én belefeledkezve csodáltam mindent.
Az előírásokat pontosan betartva a sofőrök 3 óránként megálltak 15-20 percre, cseréltek és mentünk tovább. A harmadik három óránál 45 perc az állás idő, így kicsit tudtunk járkálni.
Aztán elérkeztünk Wattensbe, ahol a kristályok csodás világába pillanthattunk be.



Nehéz leírni a múzeumot, mert valóban egy csoda. A prospektus címe nagyon találóan:
" Az álmélkodás pillanatai, higgyen egy pillanatra a csodákban." Nagyon jól megtervezett és valóban szépségeket mutató kiállítás. Végig szinte teljesen sötét termekben megyünk, és csak a kristályból készült különböző dolgok vannak megvilágítva, és millió színben , fényben pompáznak.
A bejáratnál kb 10 méteren keresztül egy kb. 3(?)méter magas fal van, 10 cm vastagságú lehet. Kristállyal van kitöltve az egész, fantasztikus.


A Swarovski történet maga is nagyon érdekes és tanulságos itt elolvashatjátok.
A végén természetesen egy üzlet van, másképp ki sem lehet menni a kiállításról.Nagyon szép dolgok voltak, de mivel indulás napján voltunk így nem kezdtünk vásárlásba nagyon, egy doboz kristály azért velünk akart jönni, így Erzsikével közösen megvettük és azóta is gyönyörködöm benne. A nagyobbak kifúrtak, így valami ékszer féle majd készül belőle, SK.



A sok gyönyörködés után indultunk tovább, csodáltuk a hatalmas hegyeket Innsbruck lábánál.Itt csak autóból fotóztunk sajnos jobb képek nem igen sikerültek.



Az eső is eleredt, vihar is kerekedett, de szerencsére hamar kikerültünk belőle. Este 9 órára a szállásra értünk, Stuttgart külső kerületébe, egy nagyon szép alpesi jellegű környékre.
Volt egy kis izgalom, mert "elkutyulták" a foglalásunkat (ami a németeknél nem igazán jellemző) és majdnem a parkban aludtunk, de aztán mégsem! Kaptunk szobákat össze-vissza. Volt aki négy ágyas "hering" szobát kapott, és volt aki Jakuzzis apartmant.ketten!  Ki is szekálta a csapat Őket a világból.
De minden jól sikerült, és a hazulról vitt vacsora után senkit nem kellett ringatni.
Én még felhívtam a barátnőm lányát, Nizzában, hogy kérdezze meg a Caeni szállásunk rendben van-e? Miután pozitív választ kaptunk mindenki nyugodtan ment aludni.

Szép estét mindenkinek, folytatás következik!
                                                              
                                                                          %folyt.%






2 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

De jó kis kalandjaid voltak! Nagyon megérdemelted! Remélem hamarosan folytatod. :)

kajkokati írta...

Szuper kiruccanás! A váratlanul ért események mindig jól sikerülnek.Élményekkel tele, feltöltődve érkeztél haza.