20120401

Tavaszra hangolódva....

Múlt hét eseményei a vasárnapi kiállítás megnyitóval kezdődtek amiről beszámolót a másik blogomon találtok.
Az unokázás persze most sem maradt el, nagyon szép órákat töltünk hol Andrissal, hol Lizivel. Lizi mindennap produkál valami újat, és nagyon jó humorú kislány pici kora ellenére. Apró dolgokból is nagy kacagáshoz jutunk. Elég egy doboztetőt a fejünkre tenni, és már zeng a ház! Mindent utánoz, és beszél, beszél, beszél. Már sok mindent megérteni (ha nagyon figyelünk), és mondókát is van amit kívülről végigmond. Tündéri baba!
A múlt hét arról szólt, hogy kicsit fellégeztetem, és apróságokkal felújítom a lakás egyes részeit. Haladjunk kintről befelé. A jó idő rávett arra, hogy a teraszt már használhatóvá tegyem.Persze van még tennivaló, de már a hangulat és látvány miatt is apróságok.

A mérleg most virágtartó, egy kis árvácska jól elvan benne.

Asztalra a százszorszép került,  jól illik ide a mécsestartó, most gyertyával.

Ablakba két szellőrózsát vettem, bentről is lehet gyönyörködni benne.

És ami még elrendezésre vár. Asztal alját be kell festenem, a madárka megy a kertbe, és a többi is majd sorra kerül. Sajnos még hideg van, de már reménykedünk a jó időben.

A következő az étkező, ahol a sarokpolcot is megfosztottam a téli dekorációtól, és egy kis tavaszi, húsvéti hangulatot csempésztem ide.




 A szép kis doboz barátnőm ajándéka, mintha tudta volna mire vágyom! (szerintem tudta is)


                                                                                                                                                           
Ez a párna jártamban-keltemben került hozzám, beleszerettem, és még Papának is tetszik. Ez fontos, hiszen a lakásban töltünk mostanában legtöbb időt.


A nappali ülőgarnitúra is új "ruhát" kapott, addig amig nem lesz rá lehetőség, hogy áthúzassuk más anyaggal.


 Nem maradt más, csak az előszoba ahová végre új szekrénykék kerültek cipőknek, sálaknak. Végre itt is jöhet a jó energia befelé.(remélem akar is).

 Tegnap jó kis bulit csaptunk Gáborkám, Tündi és a szülők jöttek el ebédre. Csülkös, gombás pacal volt a fő menü, de volt grill csirke, majonézes burgonyával, és csokis muffin is. Sajnos a fényképezés a nagy beszélgetések miatt most elmaradt, pedig igazán jó lett volna.Na majd legközelebb!


Már csak a mai sütit mutatom, medvehagymás muffin.  A receptet is mellékelem, hátha valakinek kedve van a szezonba sütni egyet. Tináék elutaztak, és kaptam egy fél csokor medvehagymát. Így gyorsan sütöttem belőle.
Recept:     
  • 60-80 g sonka
  • 200 g Graham liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 nagy tojás
  • 1 kis pohár tejföl+ kevés főzőtejszín
  • 30 ml oliva olaj
  • kb. 1 csokor medvehagyma
  • kávéskanál só
  • bors
  • vaj vagy papírforma a tepsihez
    1. A sütőt előmelegítjük. kb.180 fokra.  Előkészítjük a muffin formát: vajazzuk, lisztezzük, vagy ha inkább papírformákat használunk, akkor ezeket elhelyezzük a sütőformában.
    2. A sonkát kis - kb. 2-3 mm-es - kockákra vágjuk, a medvehagymát felaprítjuk.
    3. A feldarabolt sonkát pici olajon megfuttatjuk. A sonkát és az aprított leveleket elkeverjük a tejföllel, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
    4. Közben egy tálba kimérjük a lisztet, és belekeverjük a sütőport.
    5. Egy másik tálba kerülnek a "nedves" hozzávalók: a tojás, az olaj, valamint a sonkás-medvehagymás, tejfölös keverék.
    6. Ha a sütő felmelegedett, akkor néhány mozdulattal összekeverjük a két (lisztes, illetve tejfölös) egyveleget.
    7. A sütőforma mélyedéseit kb. 2/3 részig megtöltjük.
    8. A muffinokat kb. 20-25 percig sütjük, majd sütés után pár percig pihentetjük, mielőtt kivennénk a formából.
     Jó étvágyat!

2 megjegyzés:

kajkokati írta...

Isteni lehet ez a medvehagymás muffin, és a fehér előszoba szekrény is nagyon jól néz ki. Pont oda passzol.

Rika írta...

Megsütöttem Merika és fincsi lett! Nagypéntek lévén sonka nélkül, sült paprikával, de úgy is működött. Köszi :-)