Gyerekszáj

Múlt héten Andris nálunk aludt. Már régen mondogatja , hát kedvében jártunk. Hétfőn is itt volt, mert érte mentünk az oviba. Nagyon szépen viselkedett, igazi nagyfiús módon. Meglepődve tapasztaltam, hogy mindent úgy csinált ahogy mondtuk. Igaz ha itt van felváltva foglalkozunk vele, még a Dédi is.5-10 perc van csak amikor esetleg valamit egyedül csinál.Rajzol, képeslapot alkot, vagy építget.De nagyon hamar nézni kell, együtt csinálni. Természetes hogy mikor itt van ez van, de ugye otthon azért már egy öt évestől elvárható, hogy egyedül is játszik, hiszen nem lehet mindig vele foglalkozni. Persze egy kisgyermek ezt nem így fogja fel. Pláne hogy van egy kicsi lány aki még picivel több törődést igényel.

Andris aztán elkezdett gondolkodni, és másnap reggel, így várta a Papát: " Én nálatok szeretnék lakni! Nem akarok oviba menni! Ott lennék nálatok, nektek úgysincs gyereketek, itt meg a Mamiéknak marad egy!" Persze mindenki kuncogva fordult erre- arra. Andris kikombinálta hogy neki hogy lenne a legjobb, persze hamar lelombozódott, mert megmagyarázták neki , hogy iskola előtt muszáj oviba járni. Így már csak az marad,:"Hogy ugye Ti jöttök értem?" Persze amikor tehetjük hozzuk.

Lizi is örömködik, ha erre járnak, és Mami kicsit itt hagyja. A maga kis nyelvén rengeteg mindent mond, aminek a felét már értjük is. A mondókákra rá lehet ismerni, egy csomót végig mond már! Csip-csip csóka....csicsibóta, Cini-cini muzsika......szini-szini muszi,  és sorolhatnám, nagyon édes.
Olyan franciásan mond mindent, a Papa az Pápá, (a köszönés pá-pá egészen másképp hangzik).
A Tv-ben felismer minden zenét, és kommentálja a maga kis tündérnyelvén, azt nem értem.
Egyedül eszik kanállal, hihetetlen. Egy idő után megengedi, hogy "segítsek", és adhatok falatot másik kanállal! Tudja ha valami huncutságról van szó, mert olyan kis "manó arcot" csinál hozzá.

Mindenre emlékszik, mindent megért. És még csak másfél éves! Szinte szaladgál, és közben mondja amit én szoktam:"Lasszan, lasszan!"
Dédivel a bottal trappolnak, szegény Dédi nem tud olyan gyorsan menni, ahogy Lizi a bottal húzza. Ez az egyik kedvenc játéka.

Ma megkaparintotta egyedül a botot, de hát túl nagy volt, és persze elbotlott benne. Csak meglepődött, már nincs mindenért sírás, edzett kis csaj lesz úgy látom.
Már vele is jól el lehet játszani, a számítógépen a mondókás oldalak megint előkerültek, Lizi ugyanúgy örül nekik, mint Andriska pár évvel ezelőtt. És az öltözésnél már nem tetszett neki sem hogy el kell menni, mondta is Mami:"Na már ez is kezdi?!"

Legyen nálunk bármelyikük, akár mindketten, minden bajunkat elfelejtjük, és nincs nagyobb öröm mint az, ha hozzánk bújnak, és érezzük a szeretetüket, ragaszkodásukat. Azt hiszem ez az igazi boldogság!!!!