Nyár végén részt vettem egy négynapos tanfolyamon, ahol megismerkedtem egy különleges hölggyel. Teljesen egyidősek vagyunk, és első perctől kölcsönös volt a szimpátia. Lassan kiderült, hogy mivel foglalkozik, és ez számomra nagyon nagy dolog. Segélyszervezetekkel járja a világot és segít háborús helyeken, elmaradott országokban, és ahol csak szükség lehet rá. Származása szerint félig magyar, félig Libanoni. Többet most róla nem írnék, mert még nem kértem tőle engedélyt.
Dél-Szudán a 2011. januári függetlenségi referendum után, 2011. július 9-én kikiáltotta függetlenségét Szudántól. A referendumon az ország lakosságának 98,83%-a szavazott a függetlenség mellett. A függetlenség nem veszélytelen, hisz a határvidékek kőolajmezői mindkét Szudán számára kecsegtetőek. 2011 nyarától a határvidékeket, mint például Abyeit, 7000 ENSZ békefenntartó fogja ellenőrizni. Velük együtt 900 rendőr és szakértők is érkeznek majd az országba.Dél-Szudán legalább hét fegyveres csoporttal áll harcban, amelyet súlyosbítanak a törzsi összecsapások is. Az ENSZ becslései alapján eddig 800-an haltak meg az országban a harcok során, amelyek az ország 10-ből 9 államára kiterjednek (részlet. WIKIPÉDIA)
Október közepe óta barátnőm Dél Szudánban dolgozik. Most kicsit itthon volt, de mivel a családja négy felé él(három felnőtt gyereke van) sajnos nem találkoztunk. Imádom ahogy mesél az emberekről, életükről, és arról hogy mennyire másképp van sok minden, amiről mi a híradókból tudunk. Mivel öt nyelven beszél(ha jól emlékszem)most tanácsadóként van kinn. Telefonon mesél és e-mailben , csodás fotókat küldd nekem.
Amiért most írtam az, hogy megmutassam a fotókat, és meséljek a gyönyörű fekete afrikai emberekről, a dinkákról .Nagyon szép emberek és igazából ugyanúgy élnek mint több száz évvel ezelőtt. Marhákat tartanak és nem telepedtek le, hanem vándorolnak a marháikkal. A marhákon kívül csak annyi értékük van amit visznek magukkal. Nem akarnak letelepedni. Akik valamit termesztenek más törzsbeliek azokat lenézik. Ők nem túrják a földet. Van azonban olyan törzs akik a földműveléssel foglalkoznak, de azok kevesebben vannak.
"A mítoszuk szerint, az istenük Nhialac, aki a dinkákat megteremtette, választási lehetőséget adott nekik: választani az ismeretlen “valami” és a szarvasmarhák között. A Dinka a marhákat választotta, mert az gazdagságot és büszkeséget jelent. Ez a büszkeség generációkon át erősen beivódott a Dinkák verebe, segített őket megtartani önérzetüket, és büszkeségüket a sok évés harcok alatt.
A marhákat nagy csordákban pásztorok hajtják legelőről legelőre. Ez a nomád életforma egyik utolsó mentsvára"
Ami nagy gondot okoz mindenkinek az, hogy a fiúgyerekből úgy lesz férfi, ha marha csordát lop magának, és akkor már nősülhet is. A pénzt nem ismerik el, nem kell nekik! És a rabláshoz már sajnos nem a dárdát használják, amivel ha harcoltak megsebesítik egymást de az begyógyul. Már gépfegyverük van, és azzal harcolnak. Az pedig halálos! Na ez például egy feladat, meggyőzni a törzsi vezetőket, hogy szolgáltassák be a fegyvereket. Valamennyit már sikerült, de még nagyon messzi van a feladat vége.
Egy családban 6-7 gyerek születik, de egy-kettő éri el a felnőttkort. A marhákat nem eszik meg, csak a tejüket isszák, és az élő állattól vért vesznek és összekeverik a tejjel. Ezen kívül kásához hasonlót főznek magokból és az a napi főtt étel. Gyümölcsöt esznek még.
A ruházatuk a vállon átvetett könnyű, szinte átlátszó anyagból lévőköntös. A férfiak imádják a csili-vili fülbevalókat, bizsukat. A dinkáknál a férfiak hordják a bizsut. 2m magas gyönyörű bőrű emberek.
A tábortüzet a szárított tehéntrágyából készítik, és a keletkezett hamuval pedig a fogukat tisztítják. Igen, a gyönyörű fehér villogó fogsor titka! Egy fotó a kisfiúról aki éppen a trágyát gyűjti.
Az élet nem veszélytelen erre, rengeteg kígyó, skorpió és mindenféle csúszó-mászó, bogár van. Az állatok közül víziló, zsiráf, mindennapos látogató. A vendégkunyhó előtt a kígyók miatt mongúzt tartanak. Az ott olyan, mint nálunk a kutya! Eddig a monszun évszak volt, most kezdődik a nyár.
A táj viszont gyönyörű, a napfelkeltéről ez a fotóm van.
Annyira csodálom, azokat akiknek ez a hivatása a segítség, és szeretet. Ha elgondolom mi itt ragaszkodunk sok külsőséghez, tárgyakhoz, a jó kényelmes otthonunkban nyafogunk hol ezért, hol azért. Csak a jó és szép érdekel, és kis problémákat felnagyítjuk, bántunk másokat ha éppen rossz kedvünk van, és ami nem tetszik a szőnyeg alá söpörjük.
Pedig mennyi lehetőség van itthon is a segítségre, csak nyitottnak kell lenni rá!
Vannak akik a segítség adásra szentelik az életüket, pedig élhetnének már kényelmesen, nyugodtan.
Azt hiszem sokat tanulhatunk Tőlük.
Ha kapok még beszámolót, folytatom a történetet.
