20110817

Nyárvég Andrissal....

Augusztus sajnos már a nyár vége, bár reménykedünk még néhány hét jó időben. Néhány napig Parádfürdőn voltunk, de arról majd másik bejegyzésben. Mire hazajöttünk, Zolcsi elment "tekerni", mármint biciklizni. Így gondoltuk "ellopjuk" Andriskát pár napra. Így is lett, és három napot egyfolytában együtt voltunk.
Ez nálunk azért újdonság, mert a közellét miatt, ha nálunk is van egész nap az "úrfi", aludni általában hazavisszük. Most ez másképp volt, itt is aludt, amit nagyon szeret, mert sokat hancúrozunk.Csak velem hajlandó aludni, így most nem is tudom hogy bírom ki majd, hogy nem arra ébredek, hogy egy lábacska van a számban!!!! Tudniillik egy nagy ágyon igazán jól lehet keresztbe -kasul aludni!!!!
Tegnap gyerek kívánságra megint az állatkertbe mentünk.


Meg is lepődtem, mert nem tartom túl nagy állatbarátnak, de úgy látszik ez még változóban van. Megnéztük a kígyókat, de a fő téma most a majmok voltak. Nagyon sok kis újszülött állat gyermek van .Ezeket nagy érdeklődéssel nézegette. Érdekes módon mindenhol a kiírt szöveget is el kellett olvasnom mert csak így volt teljes a tájékozódás! Több mint két órát bóklásztunk végül, mire megéheztünk, és elindultunk hazafelé.
Szerencsére a múltkori szájfertőzésből lett "torok gyuszi" már elmúlt, de nagyon vékonyka lett a szentem. Igyekeztem jó nagyi  módra "tömni" mint az a bizonyos libát! Szerencsére visszatért az étvágya, így nem kellett erőlködni, az evéssel.
Itthon is jókat játszottunk, persze résen kell lenni, mert azért néha "bepróbálkozik" a fiatalember egy-egy akcióval, de hát kis kamasz már! Nagyszülőkkel azért nincs nehéz dolga! Azért a lekvárfőző fakanál többcélú felhasználását természetesen el kellett mesélnem, de mielőtt most többen felháborodnátok, ez szigorúan elméleti szinten történt.(eszembe sem jutna másképp, de valami kell, én a kézzelfogható dolgok híve vagyok, persze sokat kell magyarázni is) Érdekes módon gyorsan megértette.
Tudjátok, már írtam máshol (ha jól emlékszem) a nevelés a szülő dolga, a nagyszülőké a szeretet!

Andrisunk szövegéről pedig egy kis ízelítő, amit Mami családi blogjából másoltam:


Igazítom az autóban Lizi ülése alatt a gurtnit, nem akar sikerülni, beragadt alá, küszködöm...
Andris mellettünk ülve:
- Jaaaaj, hát ez egy székrekedés!!

Sétálunk, én Lizit tolom babakocsiban, Andris mellettünk jön biciklijével és a fagyizót forszírozza. Ötlet persze van bőven:

- Hát majd leülünk, úgy esszük meg! Elég régen tolod a babakocsit, most már fáradtnak kell lenned!

Húgát provokálja, hogy reagáljon rá, amit csinál, az pedig néha örül ennek, néha nem. Andris:

- "Percenként tol egy szmájlit, az mi??
"







Nincsenek megjegyzések: