20110709

Meleg hatás.....

Nálam a meleg úgy látszik olyan hatással van, hogy többféle dolgot is csinálok egyszerre, és még nem is visel meg!(lekopogtam!)Tegnap Tini volt itt Lizivel, mert a barátnőjének készített egy albumot, de otthon csak az alappal készült el. Itt nyugodtabban alkothatott, mert Lizivel hol ketten hol hárman próbáltunk játszani.(persze ha hagyta)  Fantasztikus kis lányka, már teljesen tudja mi az ami játék, szabad, az számára érdektelen, ellenben ami "illegális", fényképezó tokja, távirányító, mobil, és persze a scrap cuccok azzal teljesen jól eljátszik.
Íme:




Amíg Papával aludt egy kicsit, Nagyi lekvárt főzött, mert már a Ladányi meggy lecukrozva várt a sorára.
Végül két részletben (mert egyik feléhez még ribizli is került) készen lett, kellőképpen bemelegítve a hűvös konyhát. Este még címkéket gyártottam,


 és próbaképpen a saját befőttjeimet felöltöztettem. Azt hiszem a dunsztban pihenők is ilyen "ruhát" kapnak majd.


Ha tetszik a cimke teszek fel semlegeset, illetve csak a lekvár feliratost, szóljatok ha kell!
Köszi hogy erre jártál, szép hétvégét, ebben a melegben!

4 megjegyzés:

Katalin írta...

hogyne kéne, hát csodaszép

ScrapMona írta...

Nagyon szép a címke, ha felteszed én is csinálok a nagymamám lekvárjaihoz, mert én még nem próbálkoztam a befőzéssel, pedig vágyok rá. Egyszer majdcsak ...

Fróni írta...

Nagyon szépek! Egyszerűen tökéletesen az Én ízlésem! Légy szíves tedd fel...nagyon köszi! Most készülök baracklekit főzni! Nagyon jól jönne! Olyan ügyi vagy!!!!

Tina írta...

Nagyon szépek lettek!! (és mi kapunk is belőle, bibi!:-D)