20110612

Régiség.......

Tervezem egy ideje a lomtalanítást. Apró lépésekben sikerül is, és nagy örömömre előkerülnek az "eldugott" kincsek is. Tegnap az összes, ruhát, kabátot kinőtt és megunt dolgot, amit még egy körre eltettem, sikerült bezsákolni, és megy kedden reggel a Vöröskeresztbe. Én nem kínlódok eladással, (pedig sok jó minőségű cucc van benne).Hiszem hogy jó helyre kerül, és én így tudok adakozni.
Egyszóval előkerült nagymamám konyhai mérlege! Kicsi koromban olyan sokat játszottam vele!


 Volt egy kis dobozban súly is hozzá, de azt nem találom. Lehet hogy a műhelyből kerül majd elő. Ez a mérleg piros volt, és szép réz tányérok csücsültek a két oldalán. Apukám annak-idején a szőlőpermetezésnél méricskélt vele. A festés nagyon megkopott, így gondoltam egyet, és átfestettem.


A tányérok egészen feketék, zöldek voltak. Kézfájásig súroltam, de csak majd apródonként tudom rendbe tenni. Szándékosan nem szépen festettem, mert azt akartam, hogy kicsit kopottas legyen.


 Szerencsére a festék is úgy akarta, mert repesztőlakk nélkül is repedezett lett.
Végül a teraszomat díszíti, nagy boldogságomra!


3 megjegyzés:

Christine írta...

Gyönyörű darab! Jó hogy előkerült. :-)

Monika írta...

Annyira,de annyira gyönyörű,hogy el nem mondhatom! Emlékszem,hogy 1x már írtál róla....Úgy örülök,hogy láthatom! A réztányérokban az a fehér"palacsinta" micsoda?????
Szuperül felújítottad, pont így szép!!!!

Merika írta...

Mammka, a fehér"palacsinta", régi kézimunka, igazából tányér alátétnek nevezném.Majd egyszer azt is lefotózom, kétféle van. Nagyon régi.Most azért tettem bele, mert még olyan csúnya a belseje!