20110325

Előrelátó, 4 éves

Szintén elcsent fotó, de muszáj ide is feltenni. Nem dicsekedési céllal,  inkább a csodálkozás vezérel. Mennyire jó ha a kis gyermek játékosan kezeli azokat a dolgokat, amit majd tanulni kell. Így talán szeretni is fogja a tanulást, amit nem sokan mondhatnak el magukról, legalább is kis gyermekkorban. Andris komoly feladatokkal "gyötri" környezetében lévő felnőtteket. Nagyon jó újra első(második?) osztályosnak lenni! Mutatom:


A színes számokat Maminak kellett beírni, jól látszik hogyan használja az egyenlőségjelet, és a "kacsacsőr" jelet!
És az előrelátó gondos négy éves története.
Tegnap délutánt nálunk töltötte Andris, és az egyik dolog amit nagyon szeret az almalé.Mindig van itthon mert én is azt iszom a vízen kívül. Nos, most valahogy elfogyott és mivel nagy munkában vagyunk (teraszkövezés) nem voltunk vásárolni. Almalé nem volt itthon. Természetesen nem dől össze a világ, ittunk vizet, teát. Amikor már felöltöztünk és hazaindultunk, Andris visszaszalad az ajtóból és azt mondja:
"Kérek papírt, és ceruzát, vagy valamit ami ír!"
"Minek az most, már megyünk!" mondom én.
"Nagyi, felírom az almalét a Papának, hogy ne felejtsétek el!"

Íme a "bevásárlócédula" eleje, lehet kiegészíteni a feledékeny nagyszülőknek!!!!!


2 megjegyzés:

online-lehetőségek írta...

Nagyon aranyosak amikor még kicsik és tanulnak:)
Nekem is van 3 gyermekem és persze én is élveztem amikor a kis fejüket törték tanulás közben.
Szép napot :)

éva judit írta...

müvészi:) nem hiába festö a nagymámájuk:)