20101105

Kacagás ? Röhögés!

Tina és Zolcsi pár órára kimozdultak egy mozira tegnap, így elmentünk babázni! Azzal kezdődött a dolog, hogy Tina Lizát a kezembe nyomta. Elkezdtem vele sétálni, és ahogy odabujt hozzám elkezdett rázkódni, mintha sírna. Megijedtem hogy mi a baja, (délelőtt oltást kapott) én nem láttam az arcocskáját, de Tina mondja "Nem sír hanem röhög!" Szó szerint így, én úgy mondanám hogy kacagott, de olyan jóízűen, jó kedvűen hogy így még eddig egyszer sem . Persze aztán az Apuci elkezdett viccelődni vele, és a piros pulcsi (ami Zolin volt), vagy nem tudom mi megtette a hatását mert tündéri módon folytatta még kétszer -háromszor. Én azzal hízelgek magamnak, hogy jót tett a nagyi aurája! Később is nagyon aranyos volt, csak egyszer keseredett neki, amikor hasra tettem. Azt nagyon utálja. Kicsit szundikált is, aztán vacsiztunk, de a kb.120 gr tejecske már kevés volt úgy láttam. Gyorsan elment a szűk négy óra, nagyon élveztük Papával!



Nincsenek megjegyzések: