20111126

Advent......

Olvasgatás közben találtam. Igen néha végig kell ezt gondolni, most itt az alkalom.








  Advent

Az első gyertyát gyújtsuk azokért, akik már nem lehetnek velünk.
A bölcs szívű vénekért, az ártatlan elesettekért.
Azokért, akik úgy óvtak minket az elmúlástól,
hogy maguk múltak el. Legyen övék az első gyertyaláng.
Azoké, akiknek lábnyomaiban újra kisarjadt a fű,
újra születtek a fák, és minden, ami élet.
Az édesanyákért, a jóságért, és gyermekeikért,
akik továbbra is őrzik a szeretet hatalmát.
Az emberi mulandóság felett érzett bánat idején
sem szabad megfeledkeznünk róluk.

A második gyertyaláng legyen a kitaszítottaké,
akik éheznek és fáznak, s igazán nagy szükségük van vigasztalásra.
A hazátlanokért, azokért, akik még nem találták meg a békességet,
mert nem adatott meg nékik sem a szabadság,
sem az irántuk érzett megbecsülés, sem a baráti ölelés,
sem a tisztelet, sem az otthon. Akiknek semmi nem adatott meg.
Lobogjon megsebzett lelkükért, házukért és hazájukért.
Óvja, segítse őket ez a második, értük gyújtott gyertya,
legyen az irántuk érzett tisztelet, együttérzés, segítő szándék bizonyítéka.
Legyünk irántuk legalább most, ez egyszer jóságosak,
hiszen az emberi méltóság minden embert megillet. Lobogjon értük, a háborúkat, emberszenvedéseket elviseltekért,
a kitaszítottakért és a szegényekért, az ártatlanokért,
akiket bőrük színe, nyelvük, kultúrájuk,
vallásuk miatt üldöztek és üldöznek.

A harmadik gyertyaláng legyen a hősöké.
Gyújtsuk az igazakért, azokért, akik mindig szenvedtek
és szenvedni fognak, mert volt, van és lesz bennük annyi erő,
hogy szembeszálljanak zsarnokokkal, kufárokkal, emberárulókkal.
Ők tudták, tudják s tudni fogják,
hogy az emberiség megmaradásának záloga a béke.
Azokért, akik ártatlanul elestek, azokért,
akik meghaltak harcvonalakban, égen és földön, tengeren és tenger alatt.
A pionírokért, akik hegycsúcsokat, őserdőket,
sivatagokat jártak és járnak be az ember boldogulása érdekében.
Azokért, akik a Makro- és a Mikrokozmosz titkait kutatva szolgálták,
szolgálják, s szolgálni fogják az emberi élet értelmét.
Azokért, akiket máglyára vittek,
mert igazat szóltak a világ emberléptékben megismerhető titkairól.
A hősökért, akik a holdra érkezve és szállva
rácsodálkoztak a Föld nevű kék bolygóra, s hűséggel visszatértek hozzá.
Akik életüket kockáztatva kutatták a csodát,
amit mi emberek nemes egyszerűséggel így hívunk: Élet.
A harmadik gyertyaláng értük lobogjon. A hősökért.
Az orvosért, aki kezét, hűségét adta, amikor reánk tört a fájdalom,
a keserűség, és úgy hittük, hogy vége, nincs tovább.
Aki újra életet adott az életnek, s az elmúlás tragédiáját értve
és megértve megkönnyezte a megváltoztathatatlant.
Ő értük gyújtsuk a harmadik gyertyát.
A lelkészért, aki elesettségünkben is velünk volt, hitet adott,
vigaszt és szeretetet, ha nagyon fájt már az emberi élet.
A bátrakért, akik barikádokon estek el
az ember boldogulása érdekében folytatott küzdelem során.

A negyedik gyertyát egymásért gyújtsuk.
Érted és értem. Igazán megérdemeljük azt,
hogy főt hajtsunk egymás előtt,
hiszen a jézusi szeretet erre figyelmeztet mindannyiunkat.
Arra, hogy legyen szent minden ember számára
a mindenség ajándéka: az emberélet.
Lobbanjon egymásért, s lobogjon a negyedik gyertya
az Istengyermek-próféta megszületésének pillanatáig.
Érted, ki több voltál egy szerelemnél, aki hűséggel vigyáztál,
aki ha kellett, hát könnyet ejtettél értem.
Érted, aki miattam, s nem ellenem haragszol.
Érted, aki felneveltél, óvtál és szeretettel adtad kezembe az emberi életet.
Érted, aki a barátom vagy és felsegítesz a porból, mielőtt porrá válnék.
Érted, aki megtisztelsz bólintásoddal s figyelmeddel,
ha illendően szólok hozzád a körülöttünk zajló történésekről.
Érted, akivel együtt játszottam a szerepet életem színpadán.
(Ismeretlen szerzőtől)

20111120

Kész a polcom...!!!!!

Miután én lefestettem az Kikában beszerzett polcot, férjuram szépen fel szerelte a helyére, és végre feltehettem a karácsonyi előzetes díszeket. Ezt már nem bolygatom karácsonyig mert így tetszik. Az étkező többi része is átalakul majd, akkor arról is lesz fotó. Most csak a polcot és az ablakpárkányt mutatom.





 A kis karácsonyi kaktusz egy szem virággal örvendeztet meg.Remélem lesz még több is rajta.


Igen a polc vásárlást összekevertem, köszi Éva!

2011 Andriska szülinapja

Egy hete szombaton ünnepeltük Andriskám szülinapját. Nagy készülődés volt, mert Ő Ladányban az őszi nyaralását töltötte és együtt jött a nagyszülőkkel, és nagynénivel vonattal. Addig mi az itthoni nagyszülők, szülők, és Gáborkámék Tündivel már nagyon vártuk. Megvolt a megérkezés , és a nagy izgalom mellett sorba megkapta az ajándékokat.Került minden Lego csónak, Lego társasjáték, mesefüzet, apróságok. Nagyitól képeslap, (amit persze nem fotóztam le)Végül a csúcspont Mamiéktól a fogaskerekes összerakós , építős "gépezet". Ez volt a nagy álom, és a keresésbe besegítve én is kicsit részese voltam, hogy sikerült időben megszerezni!
Persze megint keresős módon térképpel kellett megtalálni a csomagot, ami beletellett egy kis időbe. A végén már a hamar megtalált apróságokat el is felejtette, és azt kérdezte Mamitól: "Csak ez van?" Mami bólint, "Hát persze!Nem elég?" "Hát nem nagyon, kevés a fogaskerék!!!!!!"
Úgyhogy megint megállapítottuk, a jövő nagy tervezője, lehet még belőle!
Jót eszegettünk, beszélgettünk, és a torta felvágásra Lizi is csatlakozott hozzánk, addig tudniillik aludt a kis drága. A torta is fogaskerék forma volt, mi is lett volna más? Nagyon jól nézatt ki, és finom is volt nagyon!
Egy kollázs a főszereplővel középen, és körben a család. A család "műszaki" ága élvezettel épített együtt az ünnepelttel.


20111113

Karácsonyi előzetes.....

Volt már mindenféle színű a karácsonyi lakás díszítés. Az elmúlt évben végül a fehérnél kötöttem ki (nyers, vajszinű fehér, üveg) Ezt erősítem tovább, de most egy kis pirossal kiegészítve. Ikeában vettem egy nyers polcot, amit befestettem a múlt héten. Most arra vár, hogy felszerelje családom legközelebbi férfi tagja. Remélem nem kell heteket várnom rá, mert az apró díszítések már készülnek, illetve megvettem őket. Ma például a Tesconk mellett van egy eurós bolt.Kincseket leltem fillérekért, és nagyon boldog vagyok. Van amit átfestek persze, de ez nem ügy. Máshol ilyesmi ezrekbe kerül, itt pár száz forintból megúsztam.
Mutatom amit ma szereztem. aztán majd ha fenn lesz a polc!!!


Gyorsan telnek a napok

Igen megint eltelt egy hónap és nem írtam szinte semmit. Pedig nem unatkozunk, de az írásra a késztetés, inspiráció ugyanúgy szükséges, mint a kreatív tevékenységekhez. Van téma bőven, hiszen ahol két unoka is van mindig akad újabb produkció, kaland.
Sajnos rossz is volt, mert októberben Andriska elkapott valami csúnya vírust és egyik reggelre nagyon rosszul lett. Előtte két héttel volt a köldöksérv műtét, úgyhogy megijedtünk és rohantunk Papával, hogy segítsünk az orvoshoz jutásban és Lizi felügyeletében. Végül szerencsére megállt a hányás és nem kellett a kórházba kikötnünk. (Én már arra tippeltem, sajna volt benne részem a gyerekeknél) Aztán minden jóra fordult és Andriska leutazott Ladányba két hétre a másik nagyszülőkhöz.
Közben Anyukámmal is járkáltunk a rheumatológiára, semmi eredménye, sajnos! Már csak erős fájdalomcsillapítót adnak neki, de azt meg nem nagyon bírja. Kísérletezünk, de csekély eredménnyel.
Közben szülők szökésben!!!! Ezt írta a lányom a családi blog címének, tudniillik míg Andriska Ladányba múlatta az időt, az anyuci-apuci páros kitalálta hogy hosszú hétvégét tartanak, egy kis wellnessel. Ez azt jelentette, hogy először aludt nálunk Liza! Persze féltem picit, mert eddig ha itt is volt nem az ágyban, hanem a kocsiban aludt el. Végül nem a kiságyban altattam, hanem a nagy kanapét kinyitottam és ott aludtunk együtt.
Csodálatos kis bújós lányka, igazi cicás nyünyögéssel, és igazi lányos -  utcát felverő - sikítással ha valami nem tetszik. Nem unatkoztunk egy teljes és két fél napig, de jól vettük az akadályt.

      
   "Kárókatona"  123-szor!!!!






Lizi a felfedező. A számítógéppel "remélem" Őt is sikerül elrontani, mert Andrist sikerült. Legalább is ez terjedt el a családban, mi pedig nem tiltakozunk. Nem az a lényeg mit csinál, hanem a minőség. A Tv-vel szintén ez a helyzet. Figyelünk a minőség és mennyiség arányára semmi baj nem lehet. Igen, csak ez kicsit nehéz!!!
Azért barátnőztem is Évával Ikeáztam, Katiékkal ebédeltünk egyik nap egy jót, Nellivel a Marosi képzőművész tanfolyamon jártam.


Tegnap pedig Andriskám 5- ik szülinapját tartottuk, de ha megkaptam a képeket, egy új bejegyzésben mesélek róla!